Most már kb 10 éve mint szaktanácsadó dolgozom Magyarországon. Nagyon szeretem itt dolgozni. A Magyar termelőknek a nyitottság, a beállításuk, a kapcsolatokat nagyon jó esett. Őszintén, Magyarországon és környező országokban a legjobban szeretem dolgozni. Az idén szeptemberben úgy éreztem mintha Isten megállított engemet, és vissza nézetett. Évente 20 hete úton voltam, a munkámat csináltam. A családom, Margreet és a gyerekeink otthon egyedül. Az nem stimmel, hogy őket így elhanyagoltam. Azért sajnos másik döntést nem hozhatom mint a sok utazást abba hagyni. Most még egy szer elmegyek mert az autóm még Vecsésen van. Még egy pár termelőtől búcsúzni, és az autóval haza felé. Viszontlátni Nem fogunk már találkozni mint ahogy volt. Hogy lesz a jövő az még nem tudom. Másik munka nincsen még, a Holland szaktanácsadást folytatni szeretném. A fiam bió szamóca szeret termelni, szeretném nekik ezzel is segíteni, tovább még nem tudom mi lesz. Amikor az első előadást tartottam Lajosmizsén, akkor is erről volt szó, hogy a szaktanácsadást mennyibe kerül. A válaszom erre volt, hogy a szakmám és a Magyar termelők nagyon szeretem, de csak szeretettből kenyér nem lesz. Azért valamit kérni kel sajnos. Most is ha vannak kérdések, tessék kérdezni. Az utolsó évek már teljesen tele volt a programom, voltak termelők ahova nem tudtam elmenni szaktanácsadást adni. Őket ilyen távoli módon segítettem. Fényképek, e-mailek alapján. Recepteket csináltam, javasoltam hogy az állományt hogy lehet kezelni stb. Telefonos módon. Az lehet fix időpontokra, az lehet amikor szükség van rá. Fogunk egymást vissza látni? Majd kiderül, az Isten kezében van. Számomra a szamóca egy gyönyörű növény, olyan komplex. Még az 1% ot se ismerünk a kis növényből. Mindig másképp reagál mint a mire számoltunk. Számomra a szamóca és az egész környéke (betegségek, kártevők, gombák, ragadozók, talaj, tápanyag, klíma és tovább) egy nagy csoda. Olyan komplex, főleg ha még a DNA hormonok és olyanokat beszámolunk. Látni hogy a szamóca hogyan fejlődik, hogy az egyik sejtből sziromlevél lesz, a másikból csészelevél vagy porzó vagy bibe. Így Istent dicsér minden szamóca, Ő ennek a nagy Tervezője. Azért is, ha itt a földön még se fogunk találkozni, nagyon is remélem hogy majd a mennyben együtt lehet folytatni a szamóca termesztést. Szeretettel, Klaas |